Fogadjátok szeretettel Vicsápi Éva a Római Birodalom szerelmese és Magyar Pompeji programunk vezetőjének írását! Éva a séta alatt/előtt/után is hihetetlen dolgokat tud megeleveníteni, úgyhogy ha kedvet kaptatok gyertek és repüljetek vissza kicsit az időben "élőben" is! ;) Részletek a BudTC oldalán.

Kezdjük úgy, ahogyan egy jó történelem tanár is kezdené, határozzuk meg a helyet és az időt, amiről beszélünk.

A Római Birodalom legnagyobb kiterjedése idején, amelyet Traianus (Kr. után 117) kormányzása alatt ért el, kb. 5,9 millió km² volt. Ez a mostani Oroszország területének nagyjából egyharmada. A Kr. e. 27-ben létrejött, majd a -nagyságánál fogva- egyre nehezebben kezelhető birodalom végül 395-ben szakadt ketté. Szakértők szerint olyanná vált a birodalom, mint egy hirtelen nagyra nőtt kamasz, aki képtelen irányítani szokatlanul hosszú kezeit és lábait, ez okozta a vesztét. Ezt egyébként valóban jó hasonlatnak tartom. Majd játszunk el a gondolattal-amellyel már biztosan mindenki eljátszott-, ha lehetőségünk lenne rá, melyik korban élnénk szívesen? Nos, ha a fenti időkre esik a választásunk s valamelyik római tartományba térnénk vissza szívesen, s ráadásul még nők is vagyunk, úgy nem lenne könnyű helyzetünk. Hozzáértők szerint igen kicsi eltérésekkel - melyet az adott tartomány körülményei miatt változtattak meg - a Rómában hozott törvények az összes tartományra érvényesek voltak. Tekintve, hogy Pannonia Provincia (mai Magyarország nagyjából a Dunától nyugatra eső területe) is tagja volt ennek a hatalmas tartomány családnak, korántsem voltak olyan távoliak azok a nőkkel kapcsolatos életesemények, amelyekről lentebb írok.

 A kezdetek... avagy házasság szerelem nélkül.

Egy nő csak igen ritkán rendelkezhetett a saját sorsa felett. Kevés kivétellel szinte egész életében másodrangú személy maradt. Apának, fiútestvérének vagy éppen a férjének alárendeltje. A házasság igen korai években megköttetett, akár 14 éves korban. Szerelmi házasság nem létezett. S igazán szerencsésnek mondhatta magát, aki házasság után szerelembe esett férjével. A nők sokáig saját névvel sem rendelkeztek, míg a férfiaknak három, addig a nőknek - a kereszténység bevezetéséig-egy sem jutott. A lányok a család nemzetség nevének nőnemű alakját viselték. S mi történt, ha több lány is született a családban? A lányokat egyszerűen megszámozták. Hosszasan sorolhatnánk a különböző házasságformákat, de szerintem az egyik legérdekesebb a „határozott, leggyakrabban 1 évre megkötött házasság” volt, kétségtelen, hogy sok lehetőség rejtett magában ez a házasságforma, sokan éltek is vele. Hátulütője volt viszont, hogy az ilyen kapcsolatokból született gyerekek nem számítottak római polgárnak.

 Házasságtörés... a rettegett szamár.

A magam részéről borzasztónak tartom azt a büntetési formát, amelyet a házasságtörő asszonyokkal szemben alkalmaztak. Voltak idők, amikor a szamarat állítólag arra használták fel, hogy megbecstelenítsék a szerencsétlen áldozatot, azaz a házasságtörő asszonyt. A számár után pedig az következhetett, akinek kedve volt hozzá. Az asszony valószínűleg a nap végére már halott volt... Egy csipetnyivel enyhébb formája volt ennek a büntetési formának, amikor az asszonyt meztelenre vetkőztették, végighurcolták a városon a börtönig, amelynek bejáratán háttal kellett bemennie, ahol a hóhérlegény erőszakot tett a nőn, majd az összes többi férfi is, akinek kedve volt hozzá ugyanezt tette. Kétség nem fér hozzá, hogy hihetetlenül vonzónak kellett lennie annak a férfinek s valami földöntúli kisugárzással rendelkeznie, akiért egy nő képes volt ennyit kockáztatni...

Aborsus..... gyerekek a zöldségpiacon

És már megint egy olyan szó, ami latin eredetű s nap mint nap használjuk anélkül, hogy tudnánk róla. Mi most abortusznak hívjuk, azaz terhességmegszakításnak. Azt mondják a nők két dologért tesznek meg mindent, hogy legyen, s hogy ne legyen gyermekük. Amióta világ a világ a nők próbálnak bármilyen módon megszabadulni a nemkívánatos gyermekektől. Ez a római korban sem volt másképpen, a terhesség elején enyhébb módon, masszázs illetve magzatelhajtó italok segítségével próbáltak meg a nők szabadulni a terhes anyaságtól. Majd ha ez nem volt eredményes, akkor kissé erőszakosabb módon külső behatásokkal próbáltak elvetélni. Végül, ha ez sem sikerült, akkor a gyermekeket születésük után kitették a zöldség, vagy halpiacra, ahol reggelente tucatjával szedték össze őket az állam alkalmazottjai s nevelték fel a gyerekeket.

Gladiátorok ….. a tiltott gyümölcs

Zárjuk valami könnyedebb témával az első részt. A római kor szexszimbólumai a gladiátorok voltak. Tekintet nélkül életkorra, társadalmi pozícióra szinte minden nő fantáziáját megmozgatták ezek a gyilkos játékot űző emberek. A szerencsétlen életű, legtöbbször rabszolgák közül kikerülő férfiak közül néhányan igazi állócsillagként tündököltek az arénák egén. S mivel nők is járhattak – igaz nem nézhették olyan előkelő helyekről a küzdelmeket, mint a férfiak, de ezen már meg sem lepődünk – az arénákba így igazán nem volt nehéz gyengéd érzelmeket táplálni egy-egy gladiátor iránt. Úgy tűnik itt is a gazdagabb hölgyeknek jutott a jóból, mivel egy-egy komolyabb küzdelem előestéjén a rabszolgatartó óriási lakomát rendezett kedvenc gladiátora tiszteletére, ahol -és itt az olvasó képzeletére bízom – bármi előfordulhatott, ami lelki és testi örömöket jelentett. S mivel ezek leginkább „zártkörű” rendezvények voltak a gazdagabb rétegek voltak bejáratosak. A történelem megemlékezik egy olyan idősebb hölgyről is, aki mikor meghalt, imádott gladiátorai között temettette el magát. Számtalan hiedelem élt egyébként ezekkel a harcosokkal kapcsolatban, mind vérüknek, mind pedig verejtéküknek varázserőt tulajdonítottak.

 Vicsápi Éva/Vacanza a Budapest